Az, hogy a legnagyobb álmaim millió darabkára törnek szét. Utálom, amikor évekig álmodozok valamiről, és mikor ott állok a kapuban, csak átkéne lépnem a küszöbön, valami visszaránt, vagy nem az vár rám a túloldalon, amire számítottam - vagy legrosszabb esetben félúton feladom. 
Olyankor úgy érzem, kiszakítottak belőlem egy darabot, hirtelen üres leszek, és úgy gondolom, ha az embernek nincsenek álmai, nincs miért élnie - csak telnek a napok, minden cél nélkül...