Augusztus 20-a van, az államalapítás ünnepe. A szomszéd városunkban is szokott lenni éjjel tűzijáték, amit minden évben megnézünk - és minden évben csodálatos. Véleményem szerint minden normális gondolkozású ember megnézné a tűzijátékot, na de a 10 éves húgom... Ő csak akkor jön, ha kap hamburgert, minek jöjjön, csak áll/ül és néz, meg a saját hangját nem hallja, ÉS! nem tud tabletozni. Ez élet? EZ?! Mondhatom, eléggé felment bennem a pumpa, mikor elkezdte az előadását, hogy ő inkább apámmal megy horgászni, mert ott tud tabletozni, és ha lemerülne akkor elmegy a nyaralóhoz és feltölti. Szomorú, hogy a szüleim - és én is - próbáljuk rávezetni, hogy ezt nem nevezik életnek, de reménytelen. Teljesen beszűkül lassan a látótere, és csak azt látja, hogy hol lehetne Wi-Fi-közelben, mert ha nem tud tabletozni, az egyenlő a halállal. 
Hálát adok az égnek, hogy én nem ebbe a rohadt elcseszett generációba születtem bele, és nekem még volt gyerekkorom!
Mikor én voltam annyi idős, mint most a húgom, egész nap kinn játszottam a barátaimmal, a játszótéren, és akkor jöttünk haza, mikor sötétedett, nem kellett anyámnak jönnie értem, hogy fáradjak már haza. Tíz évesen Nokia 3210-esem volt, nem holmi okostelefonok, táblagépek. Undorító, hogy egyre jobban elkorcsul a világ. Kérdem én (nagy felnőtt, 16 éves fejjel), mennyire lesznek önállóak az ilyen gyerekek?!