Először is - nem, nem ismétlem magam, csupán megválaszoltam a tegnapelőtti bejegyzésem címét. Igen, azt hiszem, nincs más megoldás, tennem kell egy látogatót a kórházba. Anya már ma átvitt volna, de hát annyira azért csak nem sürgős, hogy elkelljen kérnie magát a munkahelyéről, ráér az holnap délután is... Tegnap vettünk Boramid fülcseppet, ami konkrétan annyit ért, mint halottnak a csók (hm.., így belegondolva, lehet, hogy a halottnak a csók többet ér. ugyan fel nem fog kelni, de az állapota attól rosszabb már nem lesz). Viszont úgy érzem, ez az átkozott csepp inkább csak rontott, mint javított az állapotomon, azóta folyton bevan dugulva a fülem, csinálhatok bármit, nem dugul ki. Hurrá. De tényleg borzalmasan érzem magam, hogy csak fél fülre hallok... Tehát holnap teszek egy látogatót a kórházba, ahol utoljára 10 éve 4 hónapja jártam, mikor húgom megszületett. Nem a fájdalomtól félek, különös mód inkább attól, hogy csikizni fog (:"D), és ott nem röhöghetem el magam, nem kezdhetek el vergődni, és valószínűleg idiótának néznének az orvosok, ha a röhögésemet az ujjam harapdálásával próbálnám elfojtani. Ezt az átkozott cseppegtetést sem bírtam ki ujjharapás-röhögés-vergődés nélkül, még a fülem is csikis. :'). Gondoljatok rám holnap 13:00-15:00 körül, bitte. :(