Németül tanulok, immár 6 "teljes" éve. Az idézőjelet mindjárt megmagyarázom, de előbb megválaszolnám a második kérdést is: Nem volt választási lehetőségünk, az általános iskolában csak német nyelv volt (természetesen a magyar mellett). Negyedik osztályban kezdtük el tanulni, ám akkor még nem volt könyvünk, csak fénymásolt papírokat kaptunk a tanárnőtől (nos, képzelhetitek, hányan tartották meg őket, és mennyi minden ragadt ránk..). Majd ötödik osztályban kaptunk egy új német tanárt - kapaszkodjatok meg - az órái olyanok voltak, akár egy testnevelés óra. Papírgalacsinokkal játszottunk távoldobó versenyt, bukfenceztek (az idiótábbak) a földön, s volt, aki minden figyelmeztetés nélkül állhatott kézen az ajtóban, vagy ugorhatott ki az ablakon. Ez ment 4,5 évig. Semmit nem tanultunk, ezzel a tanáraink is tisztában voltak, mégsem cselekedtek. Hetedik osztály első fél évében kaptunk egy sokkalta jobb tanárt, nála mindenki rengeteget fejlődött, majd második félévben visszakaptuk az előzőt (a galacsinos, kézenállóst). Nyolcadik osztály végéig maradt ez az állapot, majd elballagtunk. Szerencsére volt annyi eszem, hogy egy "Hallo, ich bin XY."-nyi némettudással nyelvi előkészítős évfolyamra jelentkeztem, így a 2013-14-es tanévben heti 11 órában verte a fejembe 3 tanár a német nyelv szépségeit. A fejlődés valami csodálatos, s egészen eddig a tanévig gyűlöltem a német nyelvet, azt hittem nehéz - de rájöttem, tanárfüggő az egész - sokkal másabb a tanulás, ha a tanár rendesen tanít, tanácsokat ad, és nem hagyja, hogy a gyerekeknek szabad foglalkozásuk legyen - néztünk filmet, interneteztünk, játszottunk, mindezt németül. És rengeteg dolgot tanultunk, merem állítani, többet, mint az előtte lévő 5 évben... Hatalmas köszönettel tartozom mindhárom német tanáromnak.

Ezért van az, hogy a legtöbb esetben, ha megkérdezik, hogy mióta tanulok németül, csak 1,5 évet mondok. A többi galacsinos, fejenállós órát nem veszem tanulásnak...