Szar dolog ez a szerelem. 4 nap híján 3 hónapja, hogy találkoztunk. Az óta nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Minden szavát feltudnám idézni akár most rögtön. És hogy mennyire dobogott a szívem, mikor hazaindultunk anyával. Hogy csak a kocsi ablaküvegén keresztül bámultam a Holdat, fejemet hátrahajtva, boldogan. Utána még két hónapig beszélgettünk. Már egy hónapja nem. Hiányzik. És bennem van az, hogy olyan szívesen ráírnék, de a félelem, hogy ő nem szeretné, erősebb az akaratomnál, sajnos. Az iskolában minden nap úgy telt el, hogy "R" betűkkel pingáltam ki minden füzetemet, s egy idő után eljutottam odáig, hogy egy "R" betűs nyaklánccal a nadrágzsebemben tesiztem. Húgom hétvégén kapott egy ördögbotot - ám ő egy kis önző majom, így nem használhatom. Rendeltem egyet magamnak, s megfogadtam, hogy nem fogom feladni, gyakorlás, gyakorlás, és még több gyakorlás, egészen addig, amíg nem érzem magamat késznek a tüzes ördögbotra. Azzal pedig ha kellő szinten megy minden, elszegődhetek a cirkuszhoz, mert feltudok vele lépni. Van két évem eljutni olyan szintre, hogy gyönyörű látványt keltve trükközhessek tüzes ördögbottal is - nem lehetetlen. És akkor... Akkor végre minden nap láthatom. 
Ma is hajnali 2-kor feküdtem le, s talán lehetett hajnali 3-4 is, mire elaludtam, mert csak forgolódtam az ágyamban, gondolkoztam, és hiányzott. 
Még 8 hónap...

A rohadt életbe. Miért pont ő?

Emlékszel minden szavára, hallod a hangját ahogyan kimondta azokat, még azt is fel tudod idézni milyen arckifejezéssel tette. Emlékszel, hogy milyen izgatott voltál mielőtt találkoztatok, aztán arra a nyugalomra, amit akkor éreztél mikor vele voltál, hogy megszűnt az egész világ és semmi más eszedbe sem jutott csak élvezted a vele töltött időt. Emlékszel, hogy hogy mosolygott rád, hogy szinte kiugrott a szíved. Emlékszel az illatára. Emlékszel, hogy milyen érzés járta át az egész tested ahányszor csak hozzád ért vagy megfogta a kezed. Emlékszel milyen csalódás volt visszazuhanni a való világba miután elköszöntetek. És hihetetlenül boldog vagy és mosolyogsz, mert még mindig jó érzéssel töltenek el ezek az emlékek, aztán jön a gondolat, hogy talán soha többet nem lesz ilyen, lehet, hogy soha többet nem leszel vele és nem élheted ezt át … na az a legrosszabb.