Tegnap mamám beállított hozzánk, s közölte velem, hogy hétfőtől dolgozni fogok menni, napi 2500 forintért (minimum). Pár pillanatig biztos nem fogtam fel, amit mondott, és hogy miért döntött nélkülem, első kérdésem pedig "Barátnőm jöhet?" volt. Mi tagadás - sokkal élvezhetőbb minden úgy, ha van egy barátnő melletted. Így biztosan repülni fog az idő. 
Csütörtökön pedig élményfürdőbe megyünk, családdal és barátnőmmel, nagyon várom már^^). Utoljára 2 éve voltunk így együtt fürdőzni, tavaly csak a családdal voltam Balatonon. Azért jobb' szeretem, mikor van a társaságomban egy korombeli legalább, és nem egyedül kell lennem - vagy a szüleimmel. 
Este jövök a kihívással, addig is sziasztok.

Az első olyan, amire azt merem mondani, hogy teljesen komolyan gondoltam, gondolom, nem csak valami gyerekszerelem, 15 évesen talált rám. Eddig ez volt a legkomolyabb, ez töltött fel energiával, adott erőt az iskolában különböző órákon, és minden füzetem minden lapja a monogramjával van kidekorálva. Persze ez tipikus, de én nem vagyok az a fajta lány, aki a csuklójára, füzetére firkálgatja a titkos szerelmének a kezdőbetűjét, nem vagyok az a lány, aki 0-24-ben rá gondol, mert undorítónak találom, szóval azt hiszem, ez most tényleg komoly (volt). [Bocsi, fáradt vagyok, ezért lett ilyen semmilyen a bejegyzés, csak a kihívást nem akartam kihagyni.]

Mielőtt ehhez a ponthoz értem volna a kihívásban, halálbiztosan tudtam volna írni 3 dolgot 3 személynek. Kár, hogy az élet minden másodpercében változik valami, ennek köszönhetően most erősen át kell gondolnom a válaszomat. 

1. Hagyd abba az önsajnáltatást, amíg nincsenek komolyabb problémáid, mint hogy nem ír vissza valaki, addig csak egy tinilány vagy, aki figyelemre vágyik. 
   Nos, talán ez lenne az egyik. Egy tizenhét éves lány ismerősömnek címezném, aki olyan kis dolgok miatt "akarja" magát megölni, mint hogy valaki miután látta az üzenetét, 2 percig nem ír vissza. Az élet nagy gondjai... A probléma az, hogy ezt már elmondtuk neki nem egyszer, de mintha a falnak beszélnénk.
2. CoD - Nélküled annyira más (link), Gyűlöllek (link)
   Essemm - Nem fáj a fejem (link)
   Annak a személynek, aki ha jól gondolom, olvassa a blogom, és hatalmasat csalódtam benne... Soha nem fogom megérteni, miért nem lehet tiszteletben tartani a kéréseimet. Nem egy bábu vagyok, vagy holmi próbababa, akivel azt csinálnak az emberek, amit akarnak, mert nem érzek, nekem nem tud fájni, nincsen szabad akaratom...
3. Köszönök mindent. 
   Ezt pedig egy olyan embernek, akinek nem tudom elégszer megköszönni azt, amit tett értem. Pedig egy párszor már megköszöntem neki, még is úgy érzem, hálával tartozom neki mindenért. Tényleg. Nélküle sehol sem lennék már...

Attól függ. Azt hiszem, itt is vannak különböző kategóriák. Vannak, akik azért választják ezt az "életet", mert anyagilag levannak égve, vannak, akiket erőszakkal vesznek rá, és azt hiszem, vannak olyanok is, akik csak az élvezetért. Megpróbálom mindhárom kategóriáról kifejteni a véleményem, de mivel nem vagyok jártas ilyen témában, nem ígérek bő bejegyzést. 

1. Akik anyagilag rávannak szorulva. Véleményem szerint elfogadható - amennyiben tényleg ez maradt az egyetlen megoldás, nem tudnak kölcsönt felvenni, kölcsönkérni rokonoktól, barátoktól. 
2. Akiket erőszakkal vesznek rá. Egy osztálytársam nővére megszökött 16 évesen, egy idegbeteg állat pedig erőszakkal kényszerítette, hogy a forgalmas utakat járja szinte ruha nélkül - nem értem, miért nem jelentette fel a férfit, talán mert követte minden hová, tényleg nem tudom. Így esett teherbe, és 17 évesen megszülte az első gyerekét. 
3. Akik csak az élvezet miatt. Hát, ehhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm. Ha nekik jó...

Létra. Tipikus történettel - későn írattak be az oviba, és a "paci, cica, virág, lufi, eper, cseresznye" nagy klasszikusnak számított, így azok már foglaltak voltak. Maradt a vonat, a létra, és még egy rakás fiús jel. Ó, de örültem neki! Pláne, hogy Isten jó nagy lábakkal áldott meg, és 172 centiméter magas lány vagyok, így még találó is az ovis jelem. Szuper... Nem tudom ettől bővebben kifejteni.