Hihetetlen, hogy vannak olyan emberek, akik nem tartják tiszteletben a másik kérését. A legszebb az egészben, mikor az a személy szegi meg az ígéretét, aki előtte hónapokig azt szajkózta, hogy mennyire szeret. Undorító. Ja, és arról meg már ne is beszéljünk, hogy tökéletesen jól tudja, mennyire félek bízni az emberekben, mennyire félek bárkinek bármit is elhinni. Csak azért is átsétál az érzéseimen. És miután szépen bemocskolt a saját életembe, amibe neki tulajdonképp semmi beleszólása nem lenne, van mersze azt mondani, hogy az érzései nem változtak, és ugyanúgy szeret. Ha ha ha. Röhög a vakbelem. 
Miért hiszi mindenki azt, hogy van bármi beleszólásuk az életembe? Mi jogon próbálják irányítani az életemet? Undorító egy faj az ember... 
- Megígéred?
- Megígérem.
Másnap délután hallom, hogy az ígéret nála nem számított semmit - hiába ígérte annak, akit elméletileg jajj de nagyon szeret. Számomra felfoghatatlan, hogy mi szükségét érezhette annak, hogy beleszóljon az életembe, pláne úgy, hogy ebben a dologban nem csak én, hanem egy harmadik személy is érintett volt. Köszönöm, egy élmény volt kimagyarázni magamat annál a harmadiknál, de sikerült. Sajnálatos dolog, hogy attól, mert a szintén érintett személy, aki legyen B., nem haragszik, és nem hitt neki, én még nem felejtek. Mindent megbocsájtok, de minden raktározódik a fejemben - és néha már úgy érzem, felrobbanok, nem bírok el több csalódást, főleg nem ugyanattól a személytől. 
Csak hát mindig megbocsátok. Tudja a franc, hogy miért...